A „Vértezd fel magad!” elnevezésű országos honvédelmi programon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ székhelyén és telephelyein gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek, valamint az SZGYF megyei kirendeltség vezetői és munkatársai vettek részt.

 

Nyíregyházán az MH.2 Vattay Antal Területvédelmi Ezred bázisára augusztus 24-én, 25-én, 27-én látogatott el huszonkét gyermekvédelmi szakellátásban részesülő fiatal és öt kísérő. Jelen volt: Hasulyó Szabolcs, a kirendeltség igazgatója, Balogh Mihály, a Megyei Koordinációs Osztály osztályvezetője, Pankotainé Czira Edina társadalmi kapcsolatokért felelős referens, Szőke Zita gyermekvédelmi referens és Vitéz Éva gyermekvédelmi referens.

 

Diákok lövészbemutatón

A 14-18 éves fiúk és lányok megismerkedhettek a katonai élettel és pályával. A nap folyamán a területi katonai igazgatási szerv tisztjei tartottak ismertetőt. Ezt követően lövészbemutatón, valamint spotfoglalkozáson vehettek részt a tinédzserek, majd sok új élménnyel tértek vissza a gondozási helyükre.

Diákok hallgatják az előadást

Köszönjük minden kedves katonai igazgatási szerv tisztjének, hogy részvételükkel gazdagították az országos honvédelmi programot és emelték annak színvonalát. Külön köszönet Tóth László alezredes úrnak és Kertész József százados úrnak a látogatás megvalósulásáért, az élménydús nap biztosításáért.

A „Vértezd fel magad!” elnevezésű program folytatódik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Pályaorientációs előadás lesz szeptember 17-én 14 órakor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Gyermekotthonában Nyírbogáton és szeptember 24-én 14 órakor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Gyermekotthonában Mátészalkán.

SZGYF – Szabolcs-Szatmár-Megyei Kirendeltség

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.