A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény Ápoló Gondozó Otthona Kisléta Intézmény lakói augusztus 21-én részt vettek a kislétai falunapon, amelyen megemlékeztek Szent István királyról, az egyházak képviselői pedig megszentelték és megáldották az új kenyeret.

 Ezt követően a lakók programokon vettek részt, és előadták a Jerusalema nevű táncot a közönségnek. Az előadás kiválóan sikerült, a közönség nagy tapssal jutalmazta a produkciót. A rendezvényen természetesen a munkatársak is képviseltették magukat, a főzőversenyen harmadik helyezést értek el.

Csoportkép

Továbbá az intézmény által működtetett Küzdj Bátran Sportegyesület révén, amely tagja a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek, a lakók közül többen jelentkeztek a VII. Nyári Nemzeti Játékokra, amit augusztus 26-a és 29-e között rendezték meg Szentesen. A nevezettek kerékpár szakágban, sikfutásban, súlylökésben előkelő helyezéseket értek el.

Szívből gratulálunk nekik és további sikeres felkészülést kívánunk a következő versenyekre. Külön köszönjük minden kedves felkészítő munkatárs munkáját.

SZGYF Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.