A Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 2021. augusztus 18-án ünnepelte fennállásának hetvenedik évfordulóját. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója is.

 

Tóthné Ömböli Henrietta

Az ünnepi program kezdetén Tóthné Ömböli Henrietta, az otthon vezetője köszöntötte a megjelenteket és néhány gondolat erejéig felelevenítette az intézmény múltját. Elmondta, hogy 1951-ben a Marx-féle malom épületében kezdődött az otthon története húsz értelmileg sérült és pszichés beteg ellátásával. Az évek során az adományoknak és fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan javultak a személyi és tárgyi feltételek. Meghatározó esemény volt a 2005-ben befejezett beruházás, amely jelentős változást eredményezett az ellátottak életkörülményeinek, a dolgozók munkakörülményeinek szempontjából. Jelenleg az otthon hetven fogyatékkal élő és nyolcvan pszichiátriai beteg teljes körű ellátását tudja biztosítani. Az otthonban dolgozók munkáját Kalkuttai Szent Teréz gondolataival lehet jellemezni: „A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és a reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket nagy szeretettel.” Az ünnepi műsorban Krähling Dániel evangélikus esperes és Mészáros Zoltán református lelkész osztotta meg gondolatait. Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című verse hangzott el, majd Árpád-házi Szent Erzsébet életének legfontosabb eseményeit ismerhették meg az ünnepség résztvevői.

Czibik Nobert András

Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója ünnepi beszédében köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, hogy immáron hetven éve folyamatosan tanúbizonyságot tesznek a kollégák arról, hogy a hit és az összetartozás elengedhetetlen a szociális szakmában. Az 1995-ös névválasztás, vagyis Árpád-házi Szent Erzsébet nevének felvétele meghatározta azt az utat, amelyen az otthonban dolgozók azóta is töretlenül haladnak.

Az ellátottak tánca

A jubileumi műsort színesítette az egyik munkatársunk által előadott székely népmese, valamint a bukovinai és a szatmári táncbemutató. Az otthonban élő ellátottak színes műsorral készültek a jeles napra, zenés táncos produkciókat adtak elő, valamint bemutatták A bölcs asszony és a vándor című tanmesét.

Kerekesszékesek

A nap jó hangulatban telt, az ellátottakat örömmel töltötte el, hogy bemutathatták produkcióikat és közösen ünnepelhettek a vendégekkel.

SZGYF-Tolna Megyei Kirendeltség

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.