Július 2-án egy ragyogó napsütéssel kezdődő nyári napon keltek útra a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény tíz otthonának lakói és dolgozói máriakéméndi zarándokútjukra. Az intézmény otthonaiból közel 200 fő lakó és segítőik látogattak el a híres búcsújáró helyre.Máriakéménd híres búcsújáró hely, a Magyar Mária út része, mely a Közép Európai zarándokutak közé tartozik.

Eljutni egy zarándokhelyre nem csak egy túra vagy kirándulás, hanem egy belső lelki utazás is, mely az emberi szív belsejében zajlik és Isten irgalmának élő forrása felé vezet.

A zarándokok

Zarándoklatunk helyszínén Horváth Sándor atya, volt máriakéméndi plébános fogadta az érkezőket. A lelki ráhangolódás, a nap közös énekléssel kezdődött, mindeközben az azt igénylők számára a gyónási lehetősége is biztosított volt. Ezt követte a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise, amelyet Felföldi Lászlót püspök úr mutatott be. A püspök atya prédikációját rendhagyó módon a zarándokok közé kilépve tartotta meg. A prédikáció a találkozások témája köré épült.

Zarándokok a templom előtt

A misét követően a szekszárdi otthon szakácsainak ízletes főztjét fogyaszthatták el a résztvevők. Az ebéd után ki-ki kedve és hite szerint közös imádságon, vagy a templom forráshoz vezető rövid kiránduláson vehetett részt. A színes és lelki megnyugvást nyújtó programok mellett búcsúfia vásárlására is lehetőség volt, melyhez az intézmény otthonainak fejlesztő foglalkozatása gazdag és bőséges kínálatot nyújtott.

A templom belülről

A résztvevők a nap végén testileg és lelkileg is feltöltődve intettek búcsút a máriakéméndi templomnak.

Gitáros előadás a templomban

SZGYF Tolna Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.