Az SZGYF Fejlesztő Foglalkoztatási Osztálya 2021 márciusában képzéseket indított a fejlesztő foglalkoztatásban részt vevő intézmények számára. A legfőbb célunk, hogy az intézmények számára professzionális segítségnyújtás adjunk, mely a szakmaiságon túl olyan kompetenciák fejlesztését eredményezi, mely a még hatékonyabb munkavégzést és eredményességet teszi lehetővé.

 

7 képzéstípust jelöltünk meg és természetesen az intézményeket bevonva, az igényeik mentén szerveztük az oktatásokat. Külön kiemelnénk, hogy több ízben tartott képzést/bemutatkozást „Jó gyakorlatok” címmel fejlesztő foglalkoztató intézmény is. A kezdeményezés sikerét mutatja az a nagyszámú jelentkezés, melyet eddig benyújtottak az intézmények résztvevői. Szám szerint eddig 558 jelentkezés történt az általunk meghirdetett képzésekre.

Márciusban: 2 alkalom volt, intézményi bemutatkozások témakörben.

Áprilisban: 4 alkalom volt, 2 intézményi bemutatkozás, SZIA képzés, Marketing és termékfejlesztés.

Májusban: 3 alkalom volt, érdekképviseletek, 1 intézményi előadás, autizmus, pszichiátriai betegek fogyatékossági típusok témákban.

 

Júniusban: 4 alkalmat tervezünk, képességfejlesztés, nyílt munkaerőpiaci kikerülés, SZIA képzés II. és Marketing és termékfejlesztés II.

Az SZGYF munkatársai, előadók

Jelenleg online térben zajlanak a képzések, mely az elején még számos kihívást hordott magában. De ezeken túljutva sikerként értékeljük ezt a fajta kezdeményezést, mely nóvumként definiálható az SZGYF szervezetében. A visszajelzések alapján az általunk meghatározott célokon túl egy eddig hiányzó kapcsolatot is sikerült kiépíteni a különböző intézmények között. Szakmai és mentális munkavégzésük megsegítése, javítása is pozitív visszhangra talált mind az intézményekben mind a kirendeltségekben.

Az SZGYF Fejlesztő Foglalkozatási Osztály munkatársai

Várjuk a folytatást bízva a további pozitív eredményekben. 

Néhány példa képzéseinkből: 

Jó gyakorlatok – Vakok Állami Intézete Budapest, „Harmónia" Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun megye, Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény, Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye 

Marketing és termékfejlesztés, SZIA képzés I. és II. alkalom is a nagy sikerre való tekintettel.

Önismereti tréning, Kommunikációs tréning, Konfliktuskezelés tréning –

Autisták Országos Szövetségének elnöke: Kővári Edit előadása

Szőke József Somogy megyei Szeretet Otthon és a Moravcsik Alapítvány: Dr. Simon Lajos egyetemi tanár előadásai a pszichiátriai betegek témakörében

Dr. Szőke László előadása és ÉFOÉSZ előadásai a különböző értelmi akadályozottságok témakörében

Különböző fogyatékossági típusok képességfejlesztése, jó gyakorlatok megosztása egymás között 

Nyílt munkaerő-piaci továbblépés, a foglalkozási rehabilitáció lépcsőfokai

SZGYF Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.