A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltsége november 13-án rendezte meg az illetékességi területén működő szociális és gyermekvédelmi intézmények, illetve a közvetlen fenntartású intézmények munkatársai részére a Szociális Munka Napját.

hb11

Az ünnepségen köszöntötte a megjelenteket dr. Verdó György, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltsége igazgatója. Köszöntőjében elmondta, hogy a Szociális Munka Napja 1997 óta világnap. Hozzátette, hogy ezen a napon azok iránt fejezzük ki megbecsülésünket, akik elkötelezetten, fáradhatatlanul a rászorulók, hátrányos helyzetűek megsegítésén fáradoznak, legyenek azok gyermekek, felnőttek, idősek, értelmi fogyatékosok, vagy pszichiátriai betegek.

„Ez a legnemesebb munka, melyet ember végezhet. Ennek a napnak az az üzenete, hogy vannak még olyanok, akik legnehezebb embert próbáló területen dolgoznak.” – fogalmazott dr. Verdó György, igazgató.

hb55

Benedek István Zsolt, főigazgató beszédében elmondta, hogy október végén, november elején az 1956-os forradalom hőseire emlékezünk, melyről sokaknak a hősiesség, az összefogás jut eszébe. Úgy vélte, hogy manapság ilyen hősiesség, jó ügy lehet a másokon való segítés. Az ágazatban dolgozókat a hétköznapok hőseinek nevezte, akik elkötelezettek az elesettek felkarolása mellett még akkor is, ha kihívásokkal teli környezetben kell dolgozniuk.

hb44
„Hinnünk kell, hogy van értéke annak, amit csinálnak, még akkor is, ha a kívülállók sokszor nem látnak rá mindenre. Nehéz elmondani azoknak, akik még nem szorultak segítségre, hogy mivel jár ez a munka, micsoda fizikai és lelki terhelést jelent.” - hangsúlyozta a főigazgató.

tankcsapda

Az idei évben először Főigazgatói dicséretben részesülhetett egy olyan külsős személy/szervezet is, aki tevékenyen részt vesz intézményeink életében, segíti a szociális ágazatban élők mindennapjainak könnyebbé tételét, és tevékenységével példamutató értékű a többségi társadalom tagjai számára. 2019-ben a Tankcsapda Zenekar kapott díjat, amelynek a Debreceni Szociális Szolgáltató Központhoz fűződő támogatói tevékenysége kiemelkedő jelentőségű.

hb22hb77

Az ünnepségen a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ Szivárvány Zenekarának műsorát hallhatták és láthatták a megjelent vendégek, majd a Debreceni Zenede Trombita Együttesének előadása zárta az eseményt.

 

Tamás Dóra társadalmi kapcsolatokért felelős referens 

SZGYF Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.