Székely János megyéspüspök is részt vett az eseményen

Hetedik alkalommal rendezte meg július 5-én, szombaton az EMMI Aszódi Javítóintézete a Szívek Hálaadó Zarándoklatát, amelyre hagyományosan minden évben a katolikus naptár Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódóan kerül sor, idén az intézmény fennállásának 135. évében.

zaraddoklat1zarandoklat2

A hagyományt még az előző igazgató, Szarka Attila kezdeményezésére hívta életre az intézményi közösség, de a jelenlegi vezetők is támogatják és segítik. Külön rangot adott az idei alkalomnak, hogy Székely János, szombathelyi megyéspüspök – korábban esztergomi segédpüspök – is részt vett a zarándokút első részén, kifejezetten emiatt utazva ide Szombathelyről. Ő még esztergomi hivatala idején lelki vezetőként minden héten rendszeresen bejárt az ottani társintézménybe bibliaórákat, hitéleti eseményeket tartani, és élő kapcsolata maradt az ottaniakkal is, akik közül néhány lány és nevelő szintén eljött Aszódra, ahol a püspök szintén sokak számára ismerős, hiszen erősen szívén viseli a szociális ellátásban élő fiatalok sorsát, gyakori és rendszeres kapcsolatban áll számos intézményünkkel, Aszódon is vezetett lelki programokat az intézetben.

rzarandoklat3zarandoklat3

A zarándokút fő szervezője, Lakos Mária Lujza nevelő elmondta: az első zarándoklat 2011-ben egy munkatársuk felgyógyulásáért szerveződött meg spontán módon, az akkoriban létesült, egészen Csíksomlyóig vezető Mária-úton járó zarándokokkal való találkozás nyomán, és az ott kapott lelki élmény olyan hatással volt a résztvevőkre, hogy úgy érezték: folytatniuk kell. A rákövetkező években is mindig volt apropó, hogy elinduljanak az Aszódot a máriabesnyői kegytemplommal összekötő 15 km-es útra, ahol az út különböző pontjain az intézeti ellátottak keresztútját járják, meg-megállva egy-egy ponton, a fiúk és lányok felváltva mondják az imádságokat. Útközben a közeli település, Bag hívő közössége szívességből, jó szóval és szeretetvendégséggel várja minden alkalommal a zarándokcsoportot.

zarandoklat5zarandoklat7
A növendékek és a külső résztvevők mintegy hetvenen (környékbeli barátok, ismerősök, jótevők, családtagok is) nemcsak lelki terheiket viszik, hanem a fiúk – egy hordozható tartón – azt a Jézus Szent Szíve szobrot is, amely az intézet 1906-ban felszentelt, majd 1960-ban lerombolt templomának tartozéka volt, s amelyet a múltban a vallásos ünnepeken körmenetben hordoztak körbe a városban. (A templom lebontott anyagából épült annak idején a város szakrendelője.)

A programnak mély, tartalmas, szép, érzelmileg is megérintő mozzanatai voltak. Reggel 9 órakor az intézet kápolnájában a fiúk kis énekkara hangszeres kísérettel modern vallásos énekeket adott elő, amit Boros Lajos, a Baptista Szeretetszolgálat missziós munkatársa vezet. Ő élete jelentős részét börtönben töltötte, igen sokan ismerik országszerte, ám megtalálta Istent, megtért, és most már boldog családi életet él, bizonyságtételével pedig szeretné másoknak, így az aszódi bentlakóknak is megmutatni a helyes utat.

zaraddoklat8zarandoklat9
Székely János püspök megáldotta a kápolna zászlóját, majd megragadó történetekkel, életesemények felidézésével adott lelki útravalót, olyan személyek példáját bemutatva, akik az evangélium megismerése nyomán változtattak élet-és gondolkodásmódot. Szavai Goretti Szent Mária támadójának vagy egy hírhedten agresszív francia boxoló megtéréséről nagy hatást gyakoroltak a hallgatóságra, akárcsak Szarka Attila gondolatai, aki volt igazgatóként az ilyen programok lelki-közösségi jelentőségére mutatott rá. Az intézmény kápolnáját egyébként 1990-ben egy tanteremből alakították ki az ő kezdeményezésére, amely azóta a külsős aszódi hívek számára is nyitott, az Aszódon nagyon aktív katolikus cursillo-mozgalom tagjai és mások is rendszeresen járnak be a szentmisékre.

zarandoklat6
Az úton közös ének, imádság és szabad beszélgetés volt a résztvevők között, amely a máriabesnyői kegytemplomban bemutatott szentmisével zárult. Szívek és utak találkoztak, megvalósítva az esemény mottóját: „A zarándokút belső út. Az jut a célhoz, aki belül lépked a szeretet szűk ösvényén.” A nyári meleg és a gyaloglás egyszerre jólesően kifárasztotta és lélekben feltöltött valamennyi zarándokot, akik jövőre ismét találkoznak majd.

Késmárki Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Főigazgatói Iroda

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.