Az intézmény 1949-től nyújt ellátást, gondoskodást, védelmet azok számára, akik otthonuknak választották. Az egykori Halász-kastélyt az államosítás után, 1948 tavaszán kapta meg az akkori egészségügyi tárca, s az első lakók éppen hetven esztendővel ezelőtt költözhettek be. A május 24-i jubileumi ünnepségen Hinkelmann-né Csejk Ágnes intézményvezető mutatta be az otthon történetét, jelentős momentumait és meghatározó személyiségeit.

A hét épületből álló létesítmény négyhektáros területen helyezkedik el, 2016 óta a Heves Megyei Fenyőliget Egyesített Szociális Intézmény székhelyeként működik. Jelenleg nyolcvanhat szép korú tölti mindennapjait a fenyőliget árnyékos fái alatt, a legidősebb lakó 96 éves, a legfiatalabb 61 esztendős.

csanyiiosotthon1csanyiidosotthon2Az évfordulót délelőtt szakmai tanácskozással, délután kötetlenebb, zenés, családi programmal ünnepelték. Az intézményt a jeles napon Mándy Zoltán atya áldotta meg.

Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a kastély és az újabb épületszárnyak a fokozatos felújításnak és beruházásoknak köszönhetően jó körülményeket, egészséges környezetet nyújtanak a lakóknak. Üdvözölte a jelenlévőket Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszönetet mondott az itt dolgozóknak áldozatos tevékenységükért.

Hollóné Berecz Erika társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Heves Megyei Kirendeltség

 

 

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.