A tavaszt és a természet megújulását évek óta kulturális programmal köszönti a Heves Megyei Aranyhíd Egyesített Szociális Intézmény Andornaktályai Szociális Otthona. Társintézmények és civil szervezetek művészeti csoportjai léptek színpadra a május 9-én rendezett majálison. A szórakoztató rendezvény délután kulcsátadó ünnepséggel folytatódott.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság EFOP-2.2.2-17-2017-00014 azonosítószámú „TÁMOGAT-LAK Férőhelykiváltás Andornaktályán” című projektje keretében elkészült egyik lakóotthont vehették jelképesen birtokba a lakók.

andornaktalya1andornaktalya6
Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója köszöntő szavaiban kiemelte, hogy a beilleszkedés legalább olyan fontos, mint a befogadás, és a befogadás legalább olyan fontos, mint a beilleszkedés, csak így tud kerek egész lenni a társadalmi integráció, amely ennek a programnak a legfontosabb célja. Ez a projekt 60 embernek teremti meg az intézményi, zártabb lét helyett a helyi társadalomba való beilleszkedés alapjait.

nadornaktalya3Szekeres Pál, aki miniszteri biztosként segíti a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos kormányzati intézkedések végrehajtásának koordinációját, arról beszélt, hogy az egyének számára milyen fontos, jelentős a támogatott lakhatás szolgáltatási forma megvalósulása. Jó példaként emelte ki a Heves megyében megvalósult intézményi kiváltásokat.

andornaktalya4Orosz József, Nagytálya polgármestere szerint a településen nem volt szükség érzékenyítő rendezvényre a program megvalósítása során, hisz az intézmény évtizedek óta működtet itt sikeresen, problémamentesen lakóotthont, a lakók aktív részesei a község mindennapjainak.

andornaktalya2andornaktalya5Sinka Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese a projekt részleteit ismertette a résztvevőkkel. Az Andornaktályai Szociális Otthonban élő fogyatékos személyek számára 5 db 12 férőhelyes, támogatott lakhatást megvalósító lakóház készül Maklár és Nagytálya településeken, valamint a kiváltott intézményben új szolgáltató központ létesül alapszolgáltatások nyújtásához és a foglalkoztatás megvalósításához.

A jelképes kulcsátadást követően Czibere Zsolt káplán megáldotta az épületet. A meghívott vendégek a támogatott otthon bejárása során megtekinthették a fogyatékossággal élők rajzait, festményeit és kézműves termékeit is.

Hollóné Berecz Erika társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Heves Megyei Kirendeltség

 

 

 

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.