Az Osztozó-fórumok sorában a huszonötödik eseményt tartották munkatársaink a szeged-csanádi püspökségen és a Dóm alatti látogatócentrumban december 19-én. Mintegy húsz olyan kollégánk jött el az egyházmegyével földrajzilag egybeeső két kirendeltségről és intézményeiből (Békés és Csongrád megye), akik a lelkigondozás, a hitbeli kísérés, a mentálhigiénés szemléletű munka elkötelezettjei az ellátottjaink körében.

A vendégeket a püspöki székház adventi díszbe öltöztetett szalonjában Dr. Kovács József püspöki helynök és Szeberényi Klára sajtófőnök fogadta, akik bemutatták az egyházmegye lelkipásztori helyzetét, a fontosabb aktualitásokat, a szeretetszolgálatot, a szociális és gyermekvédelmet, és személyes, színes beszélgetést folytattak a résztvevőkkel.

Ezt követően a látogatóközpont konferenciatermében Dr. Thorday Attila, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola professzora tartott előadást a „Lelkigondozás, lelki kísérés, személyes segítés” címmel, sok-sok példán keresztül összehasonlítva és elemezve a hit alapú lelkivezetést a nem hívő emberekkel is végezhető segítő beszélgetés módszertanát. Munkatársaink mindkét helyzetet jól ismerik, az elhangzottak nagy hasznukra voltak a tovább gondolkodásban.

A program további részében a felújított Dóm bemutatása következett, majd közös ebéd és beszélgetés zárta az együttlétet, amely a személyes találkozásra, feltöltődésre, az egyházmegye és a mi munkatársaink kölcsönös egymás-megismerésére szolgált. Az egyházmegye gondoskodott mind a találkozó „szellemi vendéglátásáról”, mind a finom közös ebédről a látogatóközpont éttermében.

Késmárki Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Főigazgatói Iroda

 

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.