HU / EN

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

1132 Budapest, Visegrádi u. 49

„Nekem olyan a kerekesszék, mint az egészséges embereknek a bicikli”

Kollégánk, Kolonics Krisztián dékáni elismerésben...

A Zalai Hírlap sportrovatának tagjai, tudósítói és a felkért sportszervezetek a hagyományokhoz híven, 2018 végén ismét megválasztották az év...

Ünnepségen adta át Czibik Norbert, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mb. főigazgató-helyettese és Wirtz Ágnes, a Világszép Alapítvány...

Nagy érdeklődés mellett, vidám hangulatban zajlott január 26-án, szombaton az a vidám családi nap, melyet a nevelőszülői hivatás...

Spányi Antal megyéspüspök is fogadta munkatársainkat

December 11-én a Fejér Megyei Kirendeltség, valamint a...




banner4.jpg

 

 

„Csoport tematikai jó gyakorlatok”

Díjazták a nyertes pályaműveket

Ünnepségen adták át szeptember 26-án az EMMI Báthory utcai konferenciatermében a „Csoport tematikai jó gyakorlatok”című pályázat díjait, amelyet az Esélyteremtési Főosztály, Ellátottjogi Osztálya hirdetett meg az SZGYF fenntartásában lévő intézmények szakembereinek.

A díjátadó műsorvezetőjének ezúttal is Várkonyi Attilát, azaz Dj Dominiquet, a jótékonysági ügyekben elkötelezett népszerű lemezlovast kérték fel a szervezők, aki a pályázat mottójával, egy Benjamin Franklin idézetével üdvözölte a megjelenteket.

„Az emberiséget három nagy csoport alkotja: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók és azok, akik mozdulnak”, hangzott el az idézet, ami jó üzenetként is szolgál, hiszen idén érkezett a legtöbb pályázat a kiírásra, fogalmazott a műsorvezető, majd felkérte Szekeres Pált a díjátadó megnyitására.

Életünk során mindannyian számtalanszor egymásra vagyunk utalva, már a létünk kezdetén is megéljük ezt. Vannak, akik egész életükben mások segítségére szorulnak és mindennapjaikat így élik meg, mondta megnyitó beszédében Szekeres Pál, aki sorstársai nevében is megköszönte azt a sok törődést, amit az intézményekben dolgozó kollégáktól kapnak. Hozzátette: az országos médiában akkor írnak erről a körről, ha valami baj történik, noha arról is kellene beszélni, hogy jól működik a rendszer, hiszen az ellátottak szakmai és lelki segítséget kapnak és egyben egy új esélyt az életre.

A pályázati kiírással kapcsolatban elmondta, hogy míg az előző esetben az ellátottak voltak az alkotók, most ők a szereplők és az alkotók pedig a szakemberek. A pályázóktól egy szakmai leírást (tematikát) kértek és hozzá egy rövidfilmet, a pályaművek értékelésekor a szakmaiság mellett méltányolták azt is, hogy a pályázók a dokumentarista szemléletet hogyan tudják ezekben a videókban megjeleníteni.

- Egy szakembernek jó lehetőség, amikor összegzi a tudását, leírja, majd újra átgondolja. Egy olyan mérőpont ez, mint amikor a triatlonban az ember kijön a vízből és látja, hogy hol tart. Sőt ez erőt és lendületet adhat a másik két etaphoz, fogalmazott Szekeres Pál.

A továbbiakban a pályázattal kapcsolatos tudnivalókat ismertette a műsorvezető. Mint mondta, a pályázat célja az SZGYF fenntartásában lévő intézmények mentálhigiénés, szociális munkás és foglalkoztató munkatársai által használt, bevált és új módszerek szakmai tematikákon keresztül történő bemutatásának lehetősége, valamint a pályázat során beküldött jó gyakorlatok intézmények felé történő ajánlása. A pályázat kiírásánál arra helyezték a hangsúlyt, hogy a munkatársak a fejlesztő, integrációs, rehabilitációs vagy a foglalkoztató csoportfoglalkozások keretében milyen eszközöket és módszereket alkalmaznak, illetve a csoportfoglalkozás tematikájának kialakítása során milyen típusú szakmai elemeket helyeznek előnybe. A pályaművek a csoport foglalkozás tematikájának részletes leírásából, és a tematikát bemutató, a foglakozásról készített rövid (max. 5-10 perces) videó felvételből állnak.

A kiírásra összesen 45 pályázat érkezett. A pályázatotokat benyújtott intézmények közül a legtöbb a Bács-Kiskun megyei kirendeltséghez (10 db), illtetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kirendeltséghez (8 db) tartozik. Ellátási típusonként a következő a megoszlás: fogyatékosok otthona 42%, pszichiátria betegek otthona 31%, idősotthon 18%, szenvedélybetegek otthona 5%, több profilú intézmény 4%.

A beérkezett pályaműveket bizottság bírálta el, tagjai: Molnár Anita mentálhigiénés szakértő, Kalla Tímea társadalmi kapcsolatokért felelős referens, Kromszián Anikó szociális referens Marischler Katalin szakértői módszertani referens és Szeibert Erzsébet ellátottjogi referens voltak.

Tekintettel a beérkezett a pályaművek számára illetve az bírálathoz szükséges időtartamra (a videók átlagosan 8 percesek) a bíráló bizottság tagjai a számukra megküldött pályázatokat előzetesen egyenként elemezték és értékelték. Az értékelés során egyaránt figyelembe vették a benyújtott pályamű tematikájának leírását, és a megvalósítást bemutató videó tartalmát. A bírálók több szempont szerint elemezték a foglakozások során felhasznált módszereket. Figyelemmel kísérték a bemutatott módszerek eredetiségét, újszerűségét, a fejlesztés hatékonyságát, a célcsoporti célzottságot  és összehangoltságot.

A bíráló bizottság minden tagja, az általa kiválasztott és előzetesen megküldött 10 pályaművet jelölt a közös elbírálásra. Mivel számos kiváló pályamű érkezett be, és a bizottsági tagok jelöltjeinél csak minimális átfedések voltak tapasztalhatóak, ezért a bizottság a döntés meghozatala előtt a bizottsági tagok által jelölt összes művet (24 db) együttesen újra értékelte a végleges sorrend kialakítása érdekében. A bizottság a megbeszélés eredményeként konszenzuálisan összeállította a nyertes pályázatok végső sorrendjét, valamint a különdíjra jelölt pályaművek listáját.

A „Csoport tematikai jó gyakorlatok”című pályázat nyerteseinek a díjakat Szekeres Pál, dr. Máté János, az Esélyteremtési Főosztály vezetője és helyettese, dr. Égeni Klaudia adta át.

 „Csoport tematikai jó gyakorlatok” pályázat helyezettjei:

Különdíjasok:
Pályamű címe: Konyhából az életbe
Pályázó: Horváth István
Célcsoport (az ellátás típusa): pszichiátria betegek
Intézmény: Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ

Pályamű címe: Festékpaca a közösség színe
Pályázó: Somi Eszter
Célcsoport (az ellátás típusa): fogyatékossággal élők
Intézmény: Bácsborsódi "Őszi Napfény" Integrált Szociális Intézmény - Gara, Köztársaság utca 1. alatti telephelye

Pályamű címe: A belső béke keresése
Pályázó: Szedmák Ibolya
Célcsoport (az ellátás típusa): idősotthon
Intézmény: Heves Megyei Fenyőliget Egyesített Szociális Intézmény Vámosgyörki Idősek Otthona

Pályamű címe: Csoport tematikai jó gyakorlatok
Pályázó: Pest Megyei Borostyán Egyesített Szociális Intézmény munkatársai
Célcsoport (az ellátás típusa): idősotthon
Intézmény: Pest Megyei Borostyán Egyesített Szociális Intézmény

1. helyezett
Pályamű címe: Főzőklub
Pályázó: Soroksári úti Fogyatékosok Otthonának munkatársai 
Célcsoport (az ellátás típusa): fogyatékossággal élők
Intézmény: Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok - Soroksári úti telephelye

2. helyezett
Pályamű címe: „A gomba alatt" című mese feldolgozása
Pályázó: Torma Dóra
Célcsoport (az ellátás típusa): fogyatékossággal élők
Intézmény: Komárom-Esztergom Megyei Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény Szent György Központ

3. helyezett
Pályamű címe: Lelki percek jó gyakorlat
Pályázó: Mári János
Célcsoport (az ellátás típusa): fogyatékossággal élők
Intézmény: „Gólyafészek Otthon" Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona

Az ünnepségen az első helyezett, a Soroksári úti Fogyatékosok Otthonának Főzőklub című nyertes pályaművének videós összeállítását láthatta a közönség.

A nyertes pályaművet a Soroksári úti Fogyatékosok Otthonának munkatársai: Puruczki Tímea gyógypedagógus és Szabó Júlia gyógypedagógiai asszisztens készítette. Mindketten súlyosan és/vagy, halmozottan fogyatékossággal élő emberekkel foglalkoznak. Tímea tizenkét, Júlia tizenhét éve dolgozik az otthonban. Minden foglalkozáson kapnak vissza  olyan  pluszt, amiért érdemes folytatni a fejlesztőmunkát, vallják a szerzők. Az otthonban heti vagy kétheti rendszerességgel tartják a fejlesztő foglakozásokat melyekbe a jó gyakorlatok   beépülnek. A foglalkozásokat egyszerre több korosztállyal végzik, hiszen a csoportban egyaránt vannak gyerekek és felnőttek. A megszokott foglalkozásokat a felvétel miatt ez alkalommal jobban meg kellett komponálni, mondták a díjazottak. A foglalkoztatóban kis boltot alakítottak ki, ahol a gondozottakkal együtt válogatták össze a főzéshez szükséges alapanyagokat,, majd a főzés minden fázisába bevonták őket. A díjazottak örömüket fejezték ki, hogy az általuk készített filmet az ország különböző részeiből érkező kollégák is megnézhették.

A második helyezett Torma Dóra négy éve dolgozik a Komárom-Esztergom Megyei Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény Szent György Központjában, ahol kollégáitól sok támogatást kap a fejlesztőmunkában. Mint mondja, szabadkezet kapott „A gomba alatt" című mese  csoportban történő feldolgozásában  valamint a kísérő film elkészítésében is. A második helyezést elért pályaműhöz tartozó, inkább a hétköznapi dolgokat kiemelő ki rövidfilmet , az ellátottakkal együtt készítették el. a. „Azt adom az ellátottjaimnak, amit otthon a gyerekeimnek”, mondja a fiatal anyuka, akit meghatott a filmben szereplők őszinte öröme.

Mári János, öt éve dolgozik fejlesztőpedagógusként a Karcagon „Gólyafészek Otthon" Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthonában. A Lelki percek foglalkozásokat másfél éve kezdték el először kis létszámban. Mára a foglalkozásokat heti rendszerességgel korosztályok szerinti kiscsoportokban tartják és az intézmény valamennyi részlege csatlakozott a kezdeményezéshez. A harmadik helyezett „Lelki percek” című pályamű  a Teremtést dolgozza fel. A bibliai történetet, a foglakozás részvevői    a témához kapcsolható egy-egy egyszerű tárgy vizuális és manuális úton történő megtapasztalása útján dolgozzák fel.  A közösen megélt öröm, az együttlét adják a foglalkozás  legfőbb üzenetét.

Minden díjazottnak gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


Az esemény fogadással zárult.


Gajdos Erzsébet Borbála kommunikációs referens
SZGYF Főigazgatói Iroda