Projektirányítási Főosztály
Vezető neve és elérhetőségei

Feladata a Főigazgatóság európai uniós és nemzetközi, valamint hazai pályázati forrásból és egyéb célzott költségvetési támogatásból megvalósuló projektjeinek irányítása, tervezése, megvalósítása és fenntartása. A Projektirányítási Főosztály vezetője feladatait a gazdasági főigazgató-helyettes irányítása mellett látja el.

Projekttámogatási Osztály
Vezető neve és elérhetőségei

A Projektirányítási Főosztály által kezelt, az európai uniós és nemzetközi, valamint hazai pályázati forrásból és egyéb célzott költségvetési támogatásból megvalósuló főosztályi, kirendeltségi és az intézményi hatáskörbe utalt projektek tervezése, megvalósítása és fenntartása során szakmai, szervezési, koordinációs, valamint adminisztratív támogatást nyújt a szervezeti egységek, azok vezetői és munkatársai számára. A feladatellátás során
1. biztosítja a Projektirányítási Főosztály szervezeti egységei működésének összhangját, koordinálja az osztályok közötti munkát, biztosítja a megfelelő információáramlást,

2. kialakítja és működteti a Projektirányítási Főosztály vezetői információs rendszerét,

3. végrehajtási folyamatok egységességének biztosítása érdekében a Projektirányítási Főosztály működését illetően szabályozókat, eljárásrendeket és egységes dokumentumsablonokat készít,

4. ellátja a projektek megvalósításának és fenntartásának igazolásául szolgáló dokumentációs tevékenység koordinációját, elektronikus adatgyűjtést és tárolást végez,

5. a társosztályokkal együttműködve gondoskodik a Projektirányítási Főosztályt érintő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről, adatszolgáltatást nyújt a benyújtott, nyertes, megvalósítási, illetve fenntartási szakaszban lévő pályázatokról, projektekről a Főigazgatóság
vezetésének,

6. projektgenerálási feladatkörében főigazgatósági szinten koordinálja az európai uniós, nemzetközi és hazai pályázati forrásból és egyéb célzott költségvetési támogatásból megvalósuló projektek keretében megvalósítani tervezett beruházási fejlesztések helyszíneinek kiválasztási folyamatát. A Főigazgatóság érintett, szakmailag felelős szervezeti egységeinek bevonásával koordinálja a kiválasztás egységes szakmai protokolljának elkészítését, előkészíti az adott helyszínkiválasztási folyamat feladat- és ütemtervét, koordinálja annak végrehajtását, valamint a helyszín, helyszínek kijelöléséről szóló döntés előkészítését. Az EMMI-vel leegyezteti a szakmai protokollt és a helyszín-kiválasztási folyamat feladat- és ütemtervét,
7. részt vesz az elszámolhatósági szabályok értelmezésében, a jogszerű gyakorlat kialakításában,

8. figyelemmel kíséri a jogszabályok, a központi iránymutatások, útmutatók közlemények keretében megjelenő új szabályokat, a pályázati informatikai rendszerek megfelelő használatához szükséges tudnivalókat és a projektek megvalósításában dolgozó munkatársak megfelelő tájékoztatása, felkészítése érdekében tájékoztatókat, útmutatókat készít, szükség szerint képzéseket biztosít,

9. nyilvántartja, dokumentálja, koordinálja a külső és belső ellenőrzésekkel összefüggő feladatokat, szükség szerint részt vesz a Projektirányítási Főosztály feladatait érintő ellenőrzésekben, koordinálja az ellenőrzésekre való felkészülést, az intézkedési tervek elkészítését és végrehajtását,

10. a projektek kezelése kapcsán az ellenőrzések során feltárt és igazolt, visszafizetési kötelezettséggel érintett szabálytalanságok kezelésére tett intézkedésekben közreműködik,

11. szakmai támogatást nyújt a szervezeti egységek részére a projektek előkészítését és megvalósítását szolgáló közbeszerzési és jogi feladatokhoz kapcsolódóan,

12. a projektfenntartási időszakban ellátja és koordinálja a nyilvántartással, iratmegőrzéssel, továbbá a fenntartási jelentések elkészítésével és benyújtásával összefüggő feladatokat, e feladatok ellátása során együttműködik az EMMI, a Támogató, valamint a Főigazgatóság illetékes szervezeti
egységeivel,

13. a kirendeltségeket érintő projektek tekintetében a projektfeladatok végrehajtása során kapcsolatot tart a Támogatóval, a kirendeltségek részére iránymutatást nyújt a projektfeladatok végrehajtásához.


Projektvégrehajtási Osztály
Vezető neve és elérhetőségei

Biztosítja az európai uniós és nemzetközi, valamint hazai pályázati forrásból és egyéb célzott költségvetési támogatásból a Projektirányítási Főosztály hatáskörébe utalt projektek teljes körű megvalósítását, azok projektfenntartási időszakba történő átfordulásáig, valamint a kirendeltségi és intézményi hatáskörbe utalt projektek megvalósításának szakmai támogatását, koordinációját, nyomon követését.

1. Projekttervezési feladatkörében közreműködik az EMMI illetékes főosztályaival és a Főigazgatóság illetékes szakmai szervezeti egységeivel együttműködve az ágazat szakmai területeit érintő európai uniós, nemzetközi és hazai pályázati forrásból és egyéb célzott költségvetési támogatásból megvalósuló fejlesztéseinek stratégiai tervezésében, a kapcsolódó dokumentum- és jogszabálytervezetek véleményezésében, a minisztériumi álláspont kialakításában.

2. A Projektirányítási Főosztály hatáskörébe utalt projektek megvalósítási feladatkörében

a) a Támogató illetékes főosztályaival, valamint a Főigazgatóság mint kedvezményezett illetékes szakmai szervezeti egységeivel együttműködve ellátja a projektek működtetésével, előrehaladásával kapcsolatos menedzsment- és szakmai feladatokat, melynek keretében gondoskodik a projektszinten rögzített szakmai elvárások, indikátorok teljesüléséről, támogatásiszerződés-módosítási kérelmek és változásbejelentések előkészítéséről, a projekt szakmai zárásáról,

b) együttműködik a Projekt Pénzügyi Osztállyal a kifizetési igénylések összeállításában és benyújtásában, továbbá a projekt pénzügyi zárásában,

c) részt vesz a projektek megvalósításával összefüggő közbeszerzési és beszerzési eljárások előkészítésében és lebonyolításában,

d) elkészíti az európai uniós támogatásból megvalósuló projektek pályázati dokumentációját,

e) előkészíti és benyújtja a Támogató felé a projektek támogatási szerződésének megkötéséhez vagy a támogatói okirat kiadáshoz szükséges dokumentumokat,

f) gondoskodik a projektek zárásáról.

3. A kirendeltségi és intézményi hatáskörbe utalt projektek megvalósításához kapcsolódó feladatkörében

a) biztosítja a projektek szakmai támogatását, koordinációját, nyomon követését,

b) együttműködve a projektet megvalósító kirendeltséggel és/vagy intézménnyel segíti a projekt megvalósítását, kapcsolatot tart a Támogatóval,

c) a megvalósítással kapcsolatosan adatokat gyűjt és rögzít, adatokat szolgáltat az EMMI, a Támogató, valamint a Főigazgatóság illetékes szervezeti egységei felé,

d) szükség szerint közreműködik a projektek megvalósításával összefüggő, a lebonyolításra kerülő közbeszerzési és beszerzési eljárások előkészítésében és lebonyolításában.

4. Általános feladatai körében

a) valamennyi projekt esetében ellátja a projektek megvalósításának igazolásául szolgáló dokumentációs tevékenység koordinációját, elektronikus adatgyűjtést és tárolást végez,

b) valamennyi projekt kezelése kapcsán az ellenőrzések során feltárt és igazolt, visszafizetési kötelezettséggel érintett szabálytalanságok kezelésére tett intézkedésekben közreműködik.


Projekt Pénzügyi Osztály
Vezető neve és elérhetőségei

Feladata a Projektirányítási Főosztály által kezelt projektek szabályos pénzügyi lebonyolításának biztosítása, a kirendeltségi és intézményi hatáskörbe utalt projektek pénzügyi monitorozása, ellenőrzése, nyomon követése.

1. A Projektirányítási Főosztályon kezelt projektek tekintetében

a) pénzügyi szakmai támogatást biztosít a Projektirányítási Főosztály által kezelt projektek megvalósítása során a Főosztály valamennyi szervezeti egysége számára,

b) közreműködik a projekttervezés során a pénzügyi jellegű feladatokban,

c) közreműködik a támogatási kérelmek, a projektköltségvetések összeállításában és benyújtásában,

d) elkészíti és a Támogató részére benyújtja az uniós projektek éves likviditási terveit,

e) ellátja a támogatási előleg igénylésével kapcsolatos feladatokat,

f) gondoskodik a kifizetési igénylések és a hiánypótlások pénzügyi jellegű dokumentációjának összeállításáról és Támogató részére történő benyújtásáról,

g) részt vesz a támogatásiszerződés-módosítások összeállításában, ellenőrzésében,

h) részt vesz a projekt megvalósításával összefüggő közbeszerzési és beszerzési eljárások előkészítésében és lebonyolításában,

i) biztosítja a projektek támogatás felhasználási és elszámolási tevékenységeinek módszertani támogatását, az illetékes szakmai szervezeti egységekkel együttműködésben kidolgozza a szükséges pénzügyi eljárásrendeket, segédleteket és útmutatókat, gondoskodik azok akadálytalan működéséről,

j) a projektek pénzügyi jellegű dokumentációjának tekintetében ellátja a projektek megvalósításának és fenntartásának igazolásául szolgáló dokumentációs tevékenység koordinációját, elektronikus adatgyűjtést és tárolást végez,

k) gondoskodik a kifizetési igénylésekben benyújtásra kerülő pénzügyi jellegű dokumentáció jogszabályi előírásoknak történő megfelelőségéről,

l) a projektek megvalósítása során nyomon követi a kifizetések, elszámolások alakulását, szükség esetén költségátcsoportosítást, támogatásielőleg-lehívást, visszafizetést kezdeményez,

m) gondoskodik a projektek elkülönített célelszámolási számlájának megnyitásáról, a banki forgalom nyomon követéséről, a bankszámla lezárásáról,

n) amennyiben a projekt több forrásból valósul meg, úgy gondoskodik a forrásmegbontás szerinti nyilvántartás vezetéséről,

o) gondoskodik a projektek pénzügyi zárásához kapcsolódó feladatok ellátásáról.

2. A kirendeltségi és intézményi hatáskörbe utalt projektek tekintetében

a) pénzügyi szakmai támogatást biztosít a projektek pénzügyi vezetői számára,

b) rendszeres adatbekérés segítségével nyomon követi a benyújtott kifizetési igénylések alakulását, a támogatási előlegek elszámolását,

c) kirendeltségi hatáskörbe utalt projekteknél gondoskodik a projektek elkülönített célelszámolási számlájának megnyitásáról, a banki forgalom nyomon követéséről, a bankszámla lezárásáról,

d) intézményi hatáskörbe utalt projektnél szükség esetén közreműködik az elkülönített célelszámolási számla megnyitásában, zárásában,

e) teljesíti a Gazdálkodási Főosztály által kért pénzügyi jellegű adatszolgáltatásokat, elvégzi a projektadatok összesítését.

3. Általános feladatkörében

a) közreműködik a projektek kezelése kapcsán a külső és belső ellenőrzések során feltárt és igazolt visszafizetési kötelezettséggel érintett szabálytalanságok kezelésére tett intézkedésekben,

b) szükség esetén részt vesz a belső és külső, a Projektirányítási Főosztályt érintő ellenőrzéseken,

c) részt vesz a Főosztály működési, valamint projekteket érintő pénzügyi jellegű adatszolgáltatási tevékenységében,

d) pénzügyi elemzéseket, kimutatásokat készít a projektek vonatkozásában a Projektirányítási Főosztály vezetője, az EMMI illetékes főosztályai és vezetői, valamint a Főigazgatóság illetékes szakmai szervezeti egységei és vezetői részére,

e) a társosztályokkal együttműködve gondoskodik a Projektirányítási Főosztályt érintő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről, adatszolgáltatást nyújt a benyújtott, nyertes, megvalósítási, illetve fenntartási szakaszban lévő pályázatokról, projektekről,

f) közreműködik az EMMI illetékes főosztályaival és a Főigazgatóság illetékes szakmai szervezeti egységeivel együttműködve az ágazat szakmai területeit érintő európai uniós, nemzetközi és hazai forrásokból megvalósuló fejlesztéseinek stratégiai tervezésében, a kapcsolódó dokumentum- és jogszabálytervezetek véleményezésében, a minisztériumi álláspont kialakításában.


Vissza

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.