Powered by EverLive.net

Látogatás a Bolyai Gyermekotthonban

„Eszter néni, Eszter néni!” – szalad oda Fekete-Buzás Eszter igazgatónőhöz két kislány is, amint megpillantják őt. Hozzábújnak, alig eresztik. A Bolyai Gyermekotthon központjában járok, talán az egyik legszebb fővárosi intézményünkben, amely a Rózsadomb egyik patinás villájában működik. 

Jó látni a szép környezetet, a meghittséget sugárzó belső tereket, a gyermekek ragaszkodását és az itt dolgozók elkötelezettségét. Ugyanakkor hazugság lenne idilli helyként írni egy gyermekotthonról. Hiszen lakói fiatal koruk ellenére súlyos terheket cipelnek. Mégsem lehet kimondani, hogy a hátrány, amellyel az életben elindultak, behozhatatlan. Csakhogy az eredmények nem minden esetben látványosak.  De attól még létezők. Fekete-Buzás Eszterrel, a Bolyai Gyermekotthon intézményvezetőjével beszélgettem.

Tavaszi egészségnap

 Hány éves kortól kerülnek be az otthonba a gyermekek, és miért?

– Harminc gyermek nevelkedik itt. Kevesebben vannak azok, akik csecsemőotthonból kerülnek át hozzánk és lényegesen több azoknak a száma, akik a családjukból. Ez a törvény megváltozása miatt is van, hiszen a tizenkét év alatti gyermekeket már inkább nevelőszülőknél helyezik el. A legtöbb növendékünk szülei sajnos valamilyen szenvedély rabjai. A legnagyobb gondot még mindig az alkohol okozza, de a fiatalabb szülők életében már a kábítószer is jelen van.  Hatvan-hetven százalékuk hajléktalan ellátásban él. Ennek oka az is, hogy eleve szegény sorból való, alkalmi munkákat végző emberekről van szó, akik ha nem kapnak munkát, viszonylag gyorsan az utcára kerülnek. Ha szenvedélybetegek, akkor pedig alig van esélyük a felszínen maradni.

A gyermekek hogy élik meg azt, amikor bekerülnek az otthonba?

–  Nagyon nehezen. Az ő állapotukat nem lehet összehasonlítani a normál családban élőkével, és ez kortól független. Mindegyikük sérült és traumatizált, mire hozzánk kerül. A családjukban töltött idő alatt a bántalmazás sokféle fajtáját megtapasztalják: a verbális erőszaktól egészen a szexuális abúzusig. Sajnos hosszú idő telik el, míg jelzi a rendszer, hogy a családban baj van. És a döntésre is várni kell, amely alapján a gyermeket ki lehet emelni.

Ők érzik, hogy ha nem is legideálisabb megoldás született azzal, hogy idekerültek, mégis jobb, mintha otthon maradtak volna?

–  Ez azért nehéz kérdés, mert egy szülő, akármilyen is, szülő. És mi nem tudjuk pótolni őt. Amit tehetünk, hogy fogjuk a gyermekek kezét. Talán a kamaszok már meg tudják fogalmazni, hogy mi a különbség az otthonuk és gyermekotthon között. Ők már ki tudják mondani, hogy nem szeretnének hazamenni és meg is tudják indokolni, hogy miért nem. De az sosem hangzik el a szájukból, hogy a gyermekotthonba kerülésük jó esemény volt. Itt nagyon pici dolgoknak lehet örülni. Főként az említett tizenéves korosztályból szokták kérni, hogy a középiskolában ne legyen köztudott a családi helyzetük. Mindig kérjük is a tanárokat, osztályfőnököket, hogy ezt a kérdést diszkréten kezeljék.

 „Nemcsak azért vigyázunk a patinás épület értékeire, mert a ház műemlék,
hanem mert a szépség megtartó erővel bír”


 Az épületet Alpár Ignác tervezte családja számára a múlt század fordulóján

 Szégyellik, hogy gyermekotthonban nevelkednek?

–  A többségük igen. De természetesen nem lehet általánosítani. Vannak, akik felvállalják. Örömmel hívnak meg ide osztálytársakat, barátokat. És mi is megengedjük, hogy kimehessenek a barátaikhoz, azok családjához. Ha a gyámjuk hozzájárul, akár kint is aludhatnak.

A bent lakók közt kialakulnak szoros barátságok? Tudják egymást segíteni?

–  Igen, és ez nagyon fontos. De régebben mintha mélyebb kapcsolatokat alakítottak volna ki az itt élő gyermekek egymással, jobban is ragaszkodtak egymáshoz. Az, hogy ez most nincs így, annak több oka van. Sokan már kamaszként kerülnek be hozzánk, nekik kevesebb idejük van összecsiszolódni, barátságokat kialakítani, mint azoknak, akik kicsi koruk óta együtt nevelkednek. Ráadásul az internet világa, a közösségi oldalak őket is beszippantják. De ez mindenütt probléma, nemcsak a gyermekotthonokban.

Kreativitásból nincs hiány

Hogyan néz ki egy napjuk?

–  Reggel hatkor kelnek. Hétig tart a „roham”. Öltözés, reggelizés, aztán futás, mint egy nagycsaládban.  Minden gyermeknek megvan a maga intézménye, ahová elindul reggel: óvoda, bölcsőde, általános iskola, gimnázium. Valaki mindig itthon van délelőtt is, betegség, vizsgára készülés miatt. Ilyenkor természetesen van velük nevelő is. Délután sokan mennek külön szakkörre, sportolni.  Nagy logisztikát igényel, mire mindenki hazakerül. Délután kettőkor mindenkit elhozunk az iskolából. Ezzel kicsit megkönnyítjük a pedagógusok munkáját is, hiszen több gyermekünk is magatartászavarral küzd. Három óráig, negyed négyig megérkeznek. Utána este hatig tanulnak, azután vacsoráznak. Ők is besegítenek a terítésbe, az asztal leszedésébe, a mosogatásba. A konyha és tanulószoba egy légtérben van, ettől is családias a hangulat.  A nagyobbak még vacsora után is tanulnak.

A pályaválasztásban tudják őket segíteni?

–  Igen, és sokszor el is kél a segítségünk, mivel néha nem teljesen reális, amit gondolnak, és amik a lehetőségeik. Azért is kell körültekintően megválasztanunk az iskolákat, mert ha tanévközben váltani akarnak, akkor rendszerint elveszítenek egy évet. És el is kényelmesednek ilyenkor.

Mikor zárul le a gyermekek itteni életszakasza?

–  Ez is változó, mivel van, aki úgynevezett utógondozottként él itt, tizennyolc éves kora után is. Az utógondozás azoknak jár, akik tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, vagy dolgoznak. Így huszonegy éves korukig, felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok huszonnégy éves korig maradhatnak. De akikről kiderül, hogy ezzel a helyzettel nem tudnak élni, vagy inkább visszaélnek vele, tőlük megválunk. Fontosnak tartom, hogy senki ne vegye el a lehetőséget, a férőhelyet mástól.

A nevelők bizonyára nemcsak a tanulásban segítenek.

–  Egy családi csoporthoz öt felnőtt tartozik közülük egy csoportvezető. Az ő koordinálásuk alatt szervezik a kollégák programokat. Mostanában sok segítséget kapunk a fenntartótól is. A gyermekek így eljuthatnak színházba, cirkuszba, állatkertbe. Fontosnak tartom a sportolási lehetőségeket is. Vannak támogatóink, egy patronáló kör. Mentoraink, akik a tanulásban segítenek.

A sport az egyik legjobb szabadidős tevékenység

Ki lehet mentor?

–  Mindig örömmel vesszük, ha valaki önkéntesként segít tanulni a gyermekeknek. De természetesen nem mindegy, hogy mennyire elkötelezett az illető és hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagyása után is kitart-e. Ezt külön kérjük a jelentkezőktől. A legtöbb mentor egyetemista, és akad köztük olyan, aki már évek óta jár hozzánk. 

Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti ezen a pályán?

– Sajnos megfigyelhető, hogy évről évre nehezebb sorból és egyre rosszabb mentális állapotban kerülnek be hozzánk a gyermekek. A nagy kihívást a kábítószer jelenti, bár ahogyan látom, a mi otthonunkban még egész jó a helyzet. De tény, hogy több szakemberre, rehabilitációs intézményre, prevenciós foglalkozásra lenne szükség.  Nagy probléma az is, hogy tizenhat éves kortól már nem tankötelesek a növendékeink, de még az állam tartja el őket.  Fontos lenne, hogy találkozzanak a munka világával, de rendkívül nehéz őket motiválni. A legtöbbjüknek nincs mintája, jövőképe, a munkának pedig nincs értéke a számukra. Ez nagy gond.

És mik az örömök? Mi az, ami igazán szép ebben a hivatásban?

– Egyértelműen az, ha pozitív visszajelzést kapunk a kikerült növendékektől, vagy ha mások hoznak valami jó hírt róluk. De nagyon tudunk örülni egy sikeres érettséginek, felvételi vizsgának. Vagy, ha értesülünk arról, hogy egy nálunk nevelkedett lány vagy fiú olyan párkapcsolatot alakított ki, amelyben a társa nem a gyermekvédelemben nőtt fel, vagyis befogadta őt egy másik család. Jó látni, ha a társadalom nem zárkózik el a gyermekeinktől. Volt olyan növendékünk is, aki később munkatársunk lett. Ez is nagy eredmény. De számomra az is öröm, hogy például a mi otthonunkban nincs olyan fiatal, aki tartósan szökésben lenne. Persze van, amikor késnek, de mindig hazajönnek…mert tudják, várják, várjuk őket.

Koncz Veronika, kommunikációs referens
SZGYF Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztálya